Több mint négymillióan nézték a Sziget-közvetítést a YouTubeon

2012. augusztus 16., csütörtök, 07.40 • noplaza / MTI

kinyomtatomhozzászólok

millióan nézték a YouTube-on a jubileumi 20. Sziget élő közvetítését, Magyarországon kívül egyebek mellett Belgiumban és az Egyesült Királyságban volt a legnépszerűbb a közvetítés – közölte a Google Magyarország szerdán az MTI-vel.

A világ legnépszerűbb videomegosztója első alkalommal közvetített fesztivált Magyarországról: a Sziget programjából három színpad 55 koncertjét lehetett nyomon követni délután 3 órától késő éjszakáig. Az élő közvetítés Magyarországon kívül egyebek mellett Belgiumban, Csehországban és az Egyesült Királyságban volt a legnépszerűbb. A Sziget hivatalos csatornáján a közvetítés mellett megjegyzéseket is fűzhettek a nézők a látottakhoz, öt nap alatt mintegy 60 ezer komment érkezett.

A közlemény idézi Gerendai Károlyt, a Sziget főszervezőjét, aki azt mondta, minden várakozásukat felülmúlta, hogy világszerte több millióan nézték a Szigetet, és ez is azt mutatja, hogy a fesztivál komoly nemzetközi rajongótáborral bír szerte Európában, sőt azon túl is. Bíró Pál, a Google Magyarország YouTube-ért felelős szakembere a közlemény szerint szintén sikerként értékelte a közvetítést, mivel a négymilliós nézőszámmal a Sziget bekerült a legnépszerűbb európai zenei események közé a YouTube-on. Hozzátette: szeretnének további lehetőséget adni a hazai előadóknak, rendezvényeknek, hogy az egész világ előtt mutatkozzanak be, mivel a hazai zene elsőszámú színterévé akarnak válni. A Sziget koncertjeinek legjobb pillanatai a fesztivál hivatalos csatornáján hónapig elérhetőek lesznek.

Címkék: közvetítés, Sziget fesztivál, youtube

kinyomtatomhozzászólok

Új hozzászólás





Biztonsági ellenőrző kód